Éktelen zörgés a teraszon. Kinézek: egy szarka cibálja az uzsonnászacskómban lapuló fahéjas csigát. Pici a konyhám, a hűtőm csurig, úgyhogy a reggeli készülődésben kipakoltam a mai kajámat a hidegre, hogy ne legyen útban, a jószág meg lecsapott rá, mint éhtyúk a takonyra. Marconán visszaragadtam tőle, aztán eltöprengtem, hogy a kissé megviselt péksütemény emberi fogyasztásra alkalmas-e? Vannak-e vonatkozó WHO regulák? Van-e pl. kergeszarkakór, és ha igen, terjed-e cseppfertőződés útján? Kóser-e még a szarka által megcincált fahéjas csiga? Végül győzött a csóró egyetemisták takarékos világszemlélete, és úgy döntöttem, hogy ha a szarkának elég jó volt az én tízóraim, akkor nekem is elég jó lesz az övé.