„Ennyi idősen az ember már portugálul is tud” - írta emlékeim szerint Kosztolányi, bár a Gugli erről nem tud, úgyhogy bizonyára csal az emlékeztem. Mindenesetre ha már több hónap Svédország, akkor igazán logikus kicsit megtanulnom svédül (is).

Ez a gyakorlatban egyelőre úgy fest, hogy veszettül fülelek a metrón, olykor a bajszom alatt mormolom a megállóneveket, hogy rögzüljön a dallam - nyilvános nyelvgyak-labor -, minden utcai táblát és bolti termékfeliratot aprólékosan kisilabizálok, és még egy helyi ingyenes Metro újságnak is nekifogtam. Ennek köszönhetően az eddigi nyelvtudásomban aránytalanul túlteng a helyi BKV - a vészfék (nödbromsen) pl. szó szerint mérföldekkel beelőzte az apa-anya-kistesó típusú szókincset -, de hát az életnek tanulunk, vagy mi.

Vacsora közben tehát némi tévénézéssel kívántam bővíteni az ismereteimet, különösen mivel az előzékeny svéd tévécsatornák számos angol nyelvű műsort közvetítenek svéd felirattal (nyelvgyak-labor 2). Mindjárt elsőre pl. sikerült kiválasztanom egy dokumentumfilmet a skandináv bronzkori temetkezési szokásokról.

Mer ugye az életnek tanulunk. Vagy mi.