Anyuval elmentünk a stockholmi Modern Művészetek Múzeumába megnézni az aktuális Paul Klee - Ivan Aguéli kiállítást. Hosszan töprengtünk, miért tették egymás mellé épp ezt a két festőt. Talán mert mindketten jártak a Közel-Keleten? Egyéb közös ugyanis nem akadt bennük: Klee izgalmas és lenyűgöző vizuális kísérleteit max ellenpontozhatták Aguéli szemlátomást kellemes, már száz éve is unalmas tájképei. (A válasz a falakra kitett kísérőszövegekből se derült ki. Később a múzeum honlapján ellenőriztem: jól tippeltünk.)

Ennek meg a decemberben látott El Kazovszkij-kiállításnak a kapcsán töprengtem el a kortárs (magyar) művész csapdahelyzetéről. Ami engem illet „jobbról” az az elvárás zavar, hogy a művésznek rég idejétmúlt butaságokat kellene szajkóznia mímelt szenvedéllyel. „Balról” meg az, hogy a mű és a művész ürügyén kibontakozó diskurzus jelentősége hovatovább a műalkotás helyére tolakszik.

Ezen a ponton felmerült, hogy hagyom az egészet a francba, kitanulok könyvelőnek, az mégiscsak objektívebb szakma, és egy pályázati hírlevél szerint minden magyar állampolgárnak jár két ingyenes OKJ-s képzés (a kortárs művész napi olvasmánya a pályázati hírlevél). Csak közvetlenül utána meg olvasom, hogy Magyarországon még a korrupcióellenes EU-s forrást is sikerült elsikkasztani.