Skype-olok a macskámmal. A macskám nem igazán skype-ol velem. Fura neki a hangom, nem érti, honnan jön, kicsit keres a tekintetével, aztán szag meg taktilitás híján hamar föladja, unottan arrébb vonul. Így is gyönyörű. Az én macskám. Nosztalgikus imádattal nézem. Semmi szüksége az imádatomra. Nekem van szükségem rá, hogy érinthetetlenségében is emlékeztessen a közelség, ősbizalom és időtlenség elemi, spirituális élményére. Emlékeztet valakire.

1.

Kopasz almafán

pár maradék gyümölcs hív,

csábító versmag.

2.

kopasz fáról pár

maradék gyümölcs szólít

csábító versmag

Szervusz, Hugó. Ráérsz október 23-án? Csak mert az a helyzet, hogy tüntit szeretnék szervezni. Azt igazából még nem találtam ki, hogy mi ellen tüntessünk, és azt se, hogy kikkel szervezem meg, de van ez a másik Magányos Lépcsőn Szotyizók Klubja, és hát ők már meghirdettek egy tüntit 23-ára. A marhái azt se tudják, mi ellen tüntetnek, emberük sincs, akivel megcsinálják, ne hagyjuk már, hogy totálisan elcsesszék a dolgot.

Van már kenyerem, díjam is van... Komolyan: kaptam egy Déry-díjat, távollétemben anyu vette át ma délután. Szerintem egyébként az irodalomárok sokkal inkább szeretnének a becsülettel elvégzett munkájuk után minden hónapban fizetést kapni - akárcsak mindenki más -, mint néhány évente díjat, de a társadalom valami homályos okból azt találta ki, hogy csak azok lelki csipkéire kíváncsi, akit legalább időnként eltart valaki más: kedves rokon, látszat-munkahely, félig rendeltetésszerűen használt ösztöndíj. Utána meg lehet nagyokat csodálkozni, vajon miért van tele a kortárs irodalom neurotikus, identitásválság-csócsáló vagy épp valóságtól elrugaszkodott szöveggel, ami a kollégákon kívül nem sok embert izgat fel.

No mindegy: épp nekem épp most semmi okom panaszkodni, sőt, rég nem örültem ilyen stabilan. Belerázódtam a stockholmi életbe, már nem vagyok az az újszülött, akinek új minden kő a járda peremén, úgyhogy itt az ideje munkához látni.

Egyrészt bőszen tanulok héberül és svédül, ezért ritkábban fogok írni, a tervek szerint hetente.

Másrészt az élmények lassan belesimulnak a boldog rutinba, így a lírai önterápia terepe helyett a blog végre az lehet, aminek eredetileg szántam: irodalmi homokozó, ahol felszabadultan kísérletezgethetek a prózával. Nézzétek el nekem, ha már egyszer a felkent notabilitások - ráadásul itt a Dérynél éppúgy, mint tavaly a Radnótinál csupa általam is őszintén nagyra becsült szakmabéli - szintén az irodalom irányába lökdösnek tovább szimbolice.

Bár ha belegondolok, pont a mai nap meg igen távol esett a nyugodalmas rutin fogalmától. Hajnalban kitakarítottam, aztán beloholtam a suliba, kicsit középkori bibliakommentároztunk, kicsit tanultam héberül, most pedig loholok az arlandai reptérre, mert Osloban már vár a boldog házasélet. Az útra van egy guszta magyarról angolra fordításom, csak hogy ne unjam magam. Mindeközben pedig anyu mint az alteregom a budapesti műszakot látja el.

Hogy is tanultuk tegnap? A rabbinikus irodalom szent meggyőződése volt, hogy egy angyal egyszerre kizárólag egyetlen küldetést teljesíthet. (Ezért ment Ábrahámhoz három angyal: az egyik szólt Sarahnak, hogy egy év múlva jön a baba, a másik meggyógyította a körülmetéléséből még alig lábadozó Ábrahámot - ez ugye hasznos egy baba-projecthez -, a harmadik pedig útban volt Sodomába, hogy elpusztítsa.) Ezen a ponton megállapítottuk, hogy az angyalok tuti mind férfiak. És hát tényleg. Zéró multitasking, totál koncentráció. Nem győzöm ismételni, hogy van még mit tanulnom a judaizmustól.

Holnap utazom Osloba. Knut Hamsun Éhség című kisregénye olvastán kívánkoztam rá még a skandinavisztika felvételire készülve, és húsz év múlva jutok el. Általában véve: elég lassan jönnek össze nekem a dolgok. Viszont összejönnek.

Meseszép ősz van. Nemcsak a vakító kék reggeli égen a fátyolfelhők foszlányai, vagy a házfalakat borító égővörös repkény ideje jött el, hanem az a belső béke is, amit csak a nagyon jól sikerült tanévek tudnak. A helyemen érzem magam, teszem a dolgom, sőt, a nehezén túl vagyok, a többi már megy rutinból, és temérdek kedves ember és izgalmas szöveg vesz körül, akikkel boldogan és tetszésem szerint tölthetem a felszabaduló órákat.

Rég volt ilyen stabilan jó nekem.

Egyébként a városrészt, ahol lakom, Sundybergnek hívják, ami rögtön Szundihegyként fordult le a fejemben, ami elég pontos: tényleg úgy érzem, mintha magaslati pontról néznék szét, és közben a relaxáció is beindult.

Fogadás lesz ma a suliban: jön egy jó féltucat nagykövet azokból az országokból, ahonnan a diákok is érkeztek.

Kettőnket kértek fel az osztályból, hogy a mindenkinek kötelező, pármondatos bemutatkozáson túl, kicsit hosszabban is dicsérjük magunkat, meg a sulit, meg a zsidó kultúrát, meg a saját honi kultúránkat, meg ami még eszünkbe jut.

Én voltam az egyetlen, akitől megkérdezték, nem érzem-e vállalhatatlannak a feladatot, tekintettel a göteborgi könyvbotrányra és honi viszonyainkra. Megnyugtattam magunkat, hogy udvarias leszek.

Unom, hogy bárhova megyek Európában, mindenhol tudják a légypiszoknyi országom miniszterelnökének a nevét, és mindenhol kínosan nevetgélünk, ha szóba kerül.

Csopitárs szerint néhány napja Stockholmban látható volt az északi fény. Egyik barátja le is fotózta (ezt vettem kölcsön). Én egyelőre csak vágyom rá. És hihetetlenül élvezem, hogy van végre kapacitásom olyasmire vágyni, ami nem létszükséglet.

A tegnapi poszt ellensúlyozásaképp ezúttal kép van, és szöveg nincs. Illetve van szöveg, egész regény, csak nem az enyém, sőt, még én se olvastam.

Bevásárlásból hazafelé menet láttam meg ezt a filmplakátot a helyi kis művészmozi bejáratánál, és azonnal beleszerettem. Semmi hivalkodó, épp csak annyit mozdít el a megszokott jelenetben, amitől fanyar humor színezi át a képet, és rögtön mélyen bevésődik - rám legalábbis így hatott.

Kicsit utánanéztem, és az „En man som heter Ove” című film a svéd blogger, Fredrik Backman könyvén alapul. Mivel sikerült letöltenem az eredetit és az angol fordítást is, ráadásul a leírás alapján mindent tud, ami engem nyelvtanulásra motiválhat - kortárs szöveg, van benne macska és humor, ráadásul a fejezetek rövidek és a nyelv egyszerű -, az a tervem, hogy ezen tanulok meg svédül.